Az utolsó csöpp a pohárban: Magyarország hivatalos megszállása


:: Az írás elején le kell szögeznem: nem vagyok zsidógyûlölõ, de nem engedem, hogy Magyarország ne vegye vissza függetlenségét, nem engedem, hogy Magyarország ne legyen a magyaroké, és nem engedem, hogy Magyarországon a magyarok idegen értékrend szerint legyenek kénytelenek élni.

A zsidók nem akarnak Magyarországon nemzetiség lenni, vagyis itt saját – Talmud által meghatározott – értékrendjük szerint akarnak élni, megszerzett politikai és gazdasági helyzetüket önmaguk érdekében érvényesítve, az államalkotók és államalapítók érdekeinek alárendelésével. Õk nem vállalják, hogy a Szent Korona államalkotó nemzeteként éljenek értékrendünk szerint.

Így válik december 4-e érthetõvé azok számára is, akik eddig vészmadárnak tartottak. A Szent Korona – ezt a talmudisták nagyon jól tudják – a legkeményebb ellenfelük. Ennek pedig az alapja a Szent Korona tagság, amely az államalapító nemzet számára vált volna törvényessé a népszavazás eredményeként, ezzel kötelezõvé téve ezt az államalkotó nemzetek számára is. Így lett volna nyilvánvaló, hogy ki itt a – korlátozott jogokkal rendelkezõ – vendég.

Azt, hogy Orbán Viktor mit ígért Izraelben 2005. júliusban, nem tudom, azt sem, hogy miben állapodtak meg Gyurcsánnyal a látogatás után. Most ennek nincs jelentõsége. Az viszont tény, hogy egyre szaporodnak a magyarok számára méregdrága lakótelepek, Budapesten egyre meghatározóbbak a zsidó ház- és utcatömbök, a „kárpótlással” jelentõs földbirtokokhoz jutottak meghatározhatatlan azonosságú tulajdonosok.

Az viszont tény, hogy most hivatalosan betelepednek Nyírtassba a haszid zsidók. „Emigrációba kényszerültek a II. világháború után?” Miért? Visszatelepednek? Miért és hányan mentek el? Hány évig kell várniuk arra, hogy magyar állampolgárok legyenek? – Ez természetesen költõi kérdés.

Hány évig kell várnia egy délvidéki, kárpátaljai, felvidéki vagy erdélyi magyarnak, hogy magyar állampolgárságot kapjon? – Ez természetesen nem költõi kérdés. — Ezzel hivatalossá vált a zsidó honfoglalás Magyarországon.
„Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot.” – írta a Russischen Invaliden (1910 dec. 30., 285. szám). Most megtalálták a lehetõséget arra, hogy a leigázásunk hivatalosan megtörténjék.

„Fájjon a soá éppúgy a magyarországi közvéleménynek, mint ahogy Trianon fáj.” – mondta Pokorni Zoltán. Most rá akarnak bennünket kényszeríteni, hogy – ha itthon akarunk maradni – fájjon, még ha önmagunk megtagadásával is. (soá = a holocaust héber elnevezése) Lehet bálványimádónak maradni, lehet fennhagyni a szemellenzõket, lehet pártokban tovább reménykedve a megosztottsághoz ragaszkodni. Lehet mindezt megtenni, de csak annak tudatában, hogy ez eddig tévedés volt, mostantól kezdve hazaárulás.

Ne hőbörögjön senki ezen, ne mondja szemrehányóan, hogy élre akarok állni! Évek óta nem zsigerbõl, hanem bizonyítékokkal alátámasztva verem a vészharangot. A „nemzeti, keresztény” (most egyértelmûen bizonyítva nem radikális nemzeti erõ, hanem langyos, önmutogató, gyáva kormányellenzék) „jobboldaliként” rögeszmésen a „baloldali”, kommunista kormányt akarta megdönteni, mint minden baj okozóját, és szemellenzõjétõl, bálványa árnyékától vakultan nem látta, hogy a diktatúrának csak ugyanolyan bábja a kommunizmus, mint bálványozott pártja, de nem maga a diktátor. A „baloldal” ugyanezt tette ellenkezõ elõjellel: bárgyú birkaként röhögtek a kolomp ritmusára skandálva: „megcsináltuk!” Megcsinálták, a jobbosokkal együtt. +++

Halász József, Szeged
www.eunyet.hu

Explore posts in the same categories: Társadalom

%d blogger ezt kedveli: