“Ki lesz az örökös kormánybiztos?

thinker.GIF Kedves Olvasóm! Cáfolni tudja az alábbi megjegyzéseket? Vagy más a véleménye a szövegben illetve lejebb, a Hazánkért két cikkében szereplő egyénekről, közleményről és adatokról? Kérem írja meg a véleményét. (Az árokparti szóhasználatot nem tűrjük!) –tj

ADDENDUM

reddot.gifLakatos Pál kiegészítése: Morvai Krisztina jogvédő magánalapítványt működtet, amely a magyar kormány által, többszáz millió forinttal fenntartott Bűnmegelőzési Alapítványtól kapja a működéséhez szükséges anyagi támogatást. A Bűnmegelőzés Alapítvány vezetői régi MSZMP-sek és ÁVH-sok közül kerülnek ki. Morvai Krisztina, sikeres tevékenysége esetén, egy újabb Orbán-kormány megalakulásakor, Gönczöl Katalin jelenlegi szerepkörét venné át, ígérete van erre a Fidesz vezérkartól. Azaz, a jogvédelem területén örökös kormánybiztosi feladatkört töltene be.”

reddot.gifLakatos Pál kiegészítése, részlet a Magyar Világ: “Alkotmányos válság-Ügynökök(?)” című, 2005. március 12-én megjelent írásából: “10. Baló György, a BM III/I csf. hírszerzője volt, a washingtoni magyar nagykövetség sajtó attaséja, TV hírigazgató, majd szerkesztő-riporter, stb. felt.szerv.: CIA és Moszad. A «2002 Kft.» ügyvezető igazgatója. ”

A témáról a teljes összeállítás:

file-icon.gif “Az idő mindenre fényt derít.”

file-icon.gif “Magunkfajta… magukfajta”

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egyik cikkben olvasom, hogy a «purim megilla» ókori zsidó szöveggyűjtemény, ami arra tanítja a zsidókat, hogy tartsanak össze és minden körülmények között harcoljanak az érdekeikért a nem zsidók ellen, akik – a gyűjtemény szövege szerint – állandó fenyegetést jelentenek számukra. Nekünk magyaroknak is hasznos lehetne az ilyen szöveg! -tj

Explore posts in the same categories: Idézetek, Politika, Propaganda, Társadalom

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: