«Mea Culpa…!»

▐ Petrétei szerint «az ellenzéki képviselők tudatosan provokálták a rendőröket»
2007. 02.05. MNO — A Magyar Köztársaság demokratikus rendjének megkérdőjelezésével vádolta meg Petrétei József igazságügy-miniszter a Kossuth téri “vasfüggönyt” lebontó képviselőket az Európai Uniónak írt levelében. A miniszter a levelet az EP elnökének, az EU soros elnökének, és az EB illetékes biztosának küldte el. Tehát az országrombolók, a diktatúra építők, azonnal megtehetik a feljelentéseiket a megfelelő helyeken, amint hatalmukat a legkisebb légy is fenyegeti?attitudes.jpg

Az ellenzék meg csak lapulni tud? Mikor látunk végre ugyanilyen feljelentést a görényi rendőrség ellen? A kúrcsányi illegalitások ellen? Mikor fogják az EP tagjait végigvezetni a budapesti “műveleti” területeken és barikádokon? Pontosabban: miért nem történt ez meg tavaly októberben?

Mikor jön rá a Fidesz végre, hogy a külvilágban való tiltakozás lett volna elsőrendű kötelességük évek óta, nem pedig a kerítés bontogatása? Képtelenek az EU-akolnak egyetlen lehetőségét is felhasználni? Most megint tanulhatnak a libbolsiktól, hogy hogyan kell az ellenfelet sikeresen fejbeütni – semmiképpen nem keresztényi maszlagokkal!!

Most megint ők mea culpázhatnak, magyarázkodhatnak, önigazolhatnak, és mindezt egy teljesen felesleges, ostobán eltervezett STUNT /meglepő mutatvány/ miatt. Ellenzékünk már valóban nem fog megbolondulni. Létezik még ember széles e hazában, aki képes lenne felvilágosítani az ovisokat? Létezik-e valaki, akit meg is hallgatnának vagy csak eltökélten masíroznak a szakadékba a szomorú végzetük felé? M.É.

Explore posts in the same categories: 1956-2006, Magyar szemmel, Politika, Társadalom

%d blogger ezt kedveli: