Kétféle Március 15.

Körlevélből értesültünk…

“…. a rendőrség tudatta, hogy az MVSZ tervezett koszorúzása a Bem-szobornál nem lehetséges, mert 13 órakor Demszky Gábor és társasága szervez emlékünnepséget a helyszínen, és ennek biztosítása végett reggel 9 órától lezárják a teret. Bár a tér négy órával korábbi lezárását botrányosnak tartotta, konfliktus megelőző szándéktól vezérelve az MVSZ felajánlotta, hogy fél órával előre hozza megemlékezését. A rendőrség elutasította a javaslatot.”crying-rose.JPG

Magyarországon kétféle «Október 23» és kétféle «Március 15.» van! Mindkettőt mi magyarok  magyar lélekkel és magyar szemszögből ünnepeljük. A másik oldalon a kettőt pedig olyan, jelenleg hatalmi állásokat betöltő egyének, politikusok ünneplik, akiket két és félévszázad szabadkőműves-marxista szellem köt össze.

De akkor mit is ünneplünk mi, Márczius 15-én? Mindkét eseményt illetve nemzeti ünnepet egyszerűen ellopták és saját érdekeik szerint alakították át, hamisították meg. Aki mindezt nem hiszi, nézzen utána! – menjen vissza egészen a 18. századba és olvassa el az Illuminátusok szerepét, az 1789-es Nagy Francia Forradalomban, valamint az Európát végigsepert 1848-as forradalmakban. Valamennyi forradalomban ott volt a kezük. Keressék meg a katolikussá vált ortodox zsidók gyermekét, Adam Weishauptot, aki az Illuminátusok alapítója volt 1776. május 1-én! /Jusson ez eszedbe, amikor valahol felvonulást látsz május elsején!/ — Keressék ki, miért ünneplik Lantosék, Liptákék, a zsidók és a szabadkőművesek olyan nagy előszeretettel Kossuth Lajost Washingtonban és otthon is! Persze nem lenne ünneplés, ha nekik nem lett volna előnyös mindaz, ami történt.

Értsük már meg végre, hogy a Demszky vagy Orbán, Gyurcsány féle társaságnak semmi köze a két nemzeti ünnephez, de még a magyarsághoz sem! Ők mást ünnepelnek: nekik semmit nem jelent a magyar sors, a hazaszeretet, és a magyar szenvedés, de annál többet a szabadkőműves-marxista sátánimádat.

Pár évvel ezelőtt olvastam az Interneten, hogy «a new yorki zsidók testületileg vonultak ki a magyar követségre március 15-ét ünnepelni, amelynek fénypontja a Purim-ünnep volt.»

Kedves Olvasóim! Reméltem, hogy a témához a tanulmányom még időben elkészül, de elkéstem. Néhány nap múlva azonban fent lesz a Nyitólapon, még akkor is időszerű lesz! Addig is nem osztozkodunk és főleg nem ünnepelgetünk velük együtt! –Judit

Explore posts in the same categories: Társadalom

%d blogger ezt kedveli: