Tallózás (április)

▐ Brüsszeli illetékesek cáfolják Demszky Gábor nyilatkozatát, miszerint borítékolható a 4-es metró uniós támogatása – írja a kormányközeli Népszabadság. A lap úgy tudja, nemcsak döntés nincs, de még a projekt dokumentációját sem adták be. Az uniós illetékesek szerint a tárgyalásokon szóba került ugyan a metróprojekt, de semmit sem ígértek az ügyben, anyagi támogatást végképp nem.

►Demszky elvtárs még mindig hazudhat pofátlanul, pedig tudja, hogy «Judapest» népe minden hazugsága ellenére, ismét újra fogja választani, amikor eljön az ideje. Politikai sakktáblán a cion-propaganda az örökállások parasztjai?

▐ “Kormány Stop” címmel tartott rendezvényt a Budai Várban, a Sándor palota előtt a magát «Rendszerváltó Fórum»-nak nevező szervezet. A HírTV beszámolója szerint, a rendezvény látványos felvonulással vette kezdetét fél ötkor: középkori dobosok, fekete betyárruhába öltözött férfiak, egy, az 50-es évekből jól ismert teherautó, majd körülbelül 60-70 gázálarcos fiatal vonult át a téren. Állítólag több ezren vonultak fel. ~ Mintegy 300-an vettek részt a MIÉP reform- és kormányellenes tüntetésén, pénteken Budapesten. A tüntetők a Rókus kórháztól vonultak át a Köztársaság térre, az MSZP székházához. A szónokok elsősorban a kormány egészségügyi reformját kritizálták. Körülbelül 400-500-an lehetnek jelenleg a Hősök terén, ahová Toroczkai László és a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom hirdetett tüntetést.

►Ennyi tehát az ellenzék az egykori hazánkban, ennyien vannak eléggé felháborodva azon, ami folyik Izrael gyarmatországában. Vegyük tehát egy csipet sóval az összes jajongásokat az egészségügy, oktatás és minden összeomlásával kapcsolatosan. Ha a népség még tiltakozásra sem hajlamos, semmi okuk nincs panaszra.

▐ A Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület több kelet-európai, belga és francia szervezettel közös konferenciát tart ma Budapesten. A tanácskozáson a szabadkőművesség esélyeiről, lehetőségeiről lesz szó. A találkozó vendége lesz a legnagyobb európai szabadkőműves szervezet, a 60 ezer tagot számláló Francia Nagyoriens nagymestere, G. M. Quillardet is.

►Ez persze a lényeg. Menórák, holocaust-központok, zsinagógák, szabadkőművesek, mind mutogatásra érdemesek, hogy a magyar tudomásul vegye, hogy EZEK URALKODNAK, EZEK SZENTEK ÉS SÉRTHETETLENEK, EZEKNEK KELL ENGEDELMESKEDNI – mindhalálig. Természetesen minden zsidó kezdeményezés a legmelegebb vendégfogadásban részesül, mindenkor. Nem csoda, hogy célország lettünk a zsidó kivándorlóknak, minden ostorozásunk ellenére. Ennyire vendégszerető és tutyi-mutyi tehetetlen népet nem találnak még egyet Európában. A NYT egyik tegnapi cikke szerint «Judapesten a legfontosabb látnivaló a világ második legnagyobb zsinagógája.» Ide valóban érdemes nyugati túristáknak eljönni, úgy fogják érezni magukat mintha New Yorkban vagy Tel Avivban lennének – körülvéve hitsorsosokkal, akikkel aztán lehet szapulni a bamba magyart két, gajdolás között. ~ Éva

Explore posts in the same categories: Társadalom

%d blogger ezt kedveli: