T. G. Masaryk és E. Benes …

▐ … akik propagandával teremtették meg Csehszlovákiát. Így írt erről a csehszlovák állam első elnöke Masaryk:

” A mi propagandánk demokratikus volt: ugyanis nemcsak politikusokat és hivatásos személyiségeket igyekeztünk megnyerni, hanem mindenekelőtt a sajtót és ezáltal a széles néprétegeket… Emellett természetesen mindenütt arra törekedtem, hogy kapcsolatot teremtsek a kormányokkal és különösen a külügyminisztériumokkal. Gyakran segítségünkre voltak olyan emberek, akiknek baráti kapcsolataik voltak döntő államférfiakhoz és politikusokhoz: ügyvédek, bankárok, papok.
A propaganda-lélektan egyik fontos tanulsága: ne gondoljuk, hogy csak úgy szerezhetünk híveket egy politikai programnak, ha szüntelen és lelkesen hirdetjük, és egyes pontjait elemezzük, – hanem lehetőleg közvetve foglaljuk le az embereket. Beszéljetek művészetről, irodalomról és bármiről, ami a másikat érdekli és meghódítjátok. A gondolkodó főt a politikai propagandával gyakran inkább csak elidegenítitek. Minden ország nagyobb városaiban előadásokat tartottam a nagyközönségnek, de még gyakrabban szűkebb köröknek. Kapcsolatba léptem egyetemekkel, különösen a törzstisztekkel, nemzetgazdászokkal s más szakemberekkel. Angliában sokat segített nekünk Hus. Szóval, aki kultúr-propagandát csinál, az kultúr-propagandát is végez… A külföldi lapokat úgy szereztük meg, hogy vitába szálltunk a szerkesztőkkel, tulajdonosokkal, legfőképpen azonban cikkírással. Mindenfelé sajtóirodákat létesítettünk. Pénzzel nem dolgoztunk, azaz, nem fizettük le az embereket, de támogattam a tisztességes embereket, a mieinket és külföldieket egyaránt, ha megtudtam, hogy szükséget szenvednek…” (T.G. Masaryk: Világforradalom c. művéből)

Explore posts in the same categories: Társadalom

Címkék:

Both comments and pings are currently closed.


%d blogger ezt kedveli: