Hírek a ‘damaszkuszi útról’

▓ “Izraelnek biztonsági kerítést kell majd építenie Egyiptommal közös, 240 kilométeres határának teljes hosszán” – jelentette ki az izraeli közrádióban Matan Vilnai védelmiminiszter-helyettes.  — “Nyilvánvaló, hogy egy kerítés építése csak idő kérdése, ez olyan nagyberuházás, [ez nem okozhat nagy gondokat, majd Washington — ahogy eddig — küldi hozzá a milliárdokat -tj], amelyet meg kell valósítanunk” – mondta Vilnai. Ámosz Gilád, a védelmi minisztérium magas rangú illetékese a katonai rádióban. A rafahi átkelő szerdai erőszakos – robbantásos – megnyitása óta palesztinok százezrei jutottak át az izraeli blokád alá vont övezetből a Sínai-félszigetre. [MTI]

▓ Az elmúlt héten Vácott sárga festékkel öntötték le az 1956-os emlektabla56.jpg szabadságharcnak emléket állító kereszt márványtábláját. Ugyanitt a volt agyagbánya felett álló fakeresztet is megrongálták ismeretlenek, ez utóbbit már nem először. Az ügy érdekessége, hogy az önkormányzat részéről senki sem tiltakozott. Nem lett országos ügy, nem harsogott ettől egyik kereskedelmi televízió sem. — 2006. novemberében a Pest-megyei városban ismeretlenek horogkeresztet firkáltak a helyi hitközség zsinagógájának oldalára. Akkor az összes országos média beszámolt az ügyről, Bóth János, a város szocialista polgármestere “szégyenteljes cselekménysorozatról”, és az “antiszemitizmus nyílt és brutális kifejezéséről” írt, Alexy Norbert, az SZDSZ helyi elnöke pedig arról beszélt, hogy “városunkban is felütötte fejét a nyílt antiszemitizmus”. Akkor a Fidesz, a Jobbik és a KDNP váci szervezetei is elhatárolódtak a cselekménytől. Néhány nap múlva pedig a város meghatározó hírportálja arról számolt be, hogy “Izrael magyarországi nagykövete is részt vett abban az akcióban, amely során eltávolították a Váci Zsidóhitközség váci, Naszály utcai (régi nevén Temető út) imatermének falán éktelenkedő antiszemita jelképeket és feliratokat”.

Érdekes kettősség, hogy a (rasszistának, kisebbségellenesnek nevezett) Jobbik helyi szervezete az egyetlen, amely mindkét (az egykori, és a jelenlegi) cselekménytől elhatárolódott. Tűrhetetlennek tartjuk, hogy a keresztény hagyományokkal rendelkező Magyarországon az egyébiránt oly nagyhangú koalíciós pártok képviselői ne szólaljanak meg ilyen horderejű kérdésben, főképpen akkor, ha a többségi társadalmat érintő támadásról van szó – zárul a dokumentum. [Barikád.hu]

▓ Az erőszak uralkodik — 12 éves szurkáló cigánygyerek a Blahán. Bokszoló, másokat agyonverő cigány a középiskolában. A fiatal áldozat meghalt. Egy főváros, amit terrorban tart egy cigány kisebbség. Egy ország, egy ember, egy program. A rendőrség szétveri az elégedetlen népet. Kilövik az emberek szemeit. Babakocsit tologató anyuka mellé lövik a könnygázgránátot. Képviselőt vernek. Késelés, cigánybűnözés, öldöklés, kardozás, iskolai verekedések. Tombol az erőszak Magyarországon. Meg kell védenünk magunkat! Mert az erőszak eluralkodott a hatalomban és a társadalomban egyaránt. A magyaroknak egyszer elege lesz a cigánybűnözésből, és akkor lépni fognak….
Skodacsek András, [Nemzeti Hírháló]

Jiri Cunek, a cseh kereszténydemokraták elnöke és egykori miniszterelnök-helyettes kényszeráttelepítésekkel kívánja felszámolni a cigányok hagyományos családi kötelékeit.  A nagycsaládi szövevények megakadályozzák társadalmi integrációjukat – ezért 80 000 romát kíván úgy áttelepíttetni, hogy egy-egy településen és városnegyedben legfeljebb a lakosság tíz százalékát tegyék ki. — Néhány héttel ezelőtt a politikus már komoly vitába keveredett a cigány szervezetekkel és más pártokkal, amikor kijelentette: “A hagyományos roma kultúra és értékrendje egyes esetekben ellentétben áll ezen állam törvényben lefektetett alapjogaival és szabadságaival”.  [MNO]

Explore posts in the same categories: hírek, Társadalom, Őrület!

%d blogger ezt kedveli: