Archive for the ‘Országrablás’ category

A teljes országhódítás előtti utolsó idők?

április 17, 2008

(..) Részlet Aliza Bin-Noun izraeli követ interjújából

– Hogyan tekint Izrael Magyarországra politikai és gazdasági szempontból?

– “Van egy jelentős magyar származású diaszpóra Izraelben, ám nemcsak az ő munkájuknak, hanem az itteni embereknek, a több mint százezres, ugyancsak itt élő zsidóságnak is köszönhetően a politikai kapcsolatokat nagyon jónak mondhatom, amit Sólyom László köztársasági elnök múlt havi izraeli látogatása is jelez. Magyarországra mint barátra tekintenek hazám politikusai. A gazdasági kapcsolatokat illetően: Izrael az egyik legnagyobb befektető Magyarországon, a kapcsolatokat fejleszteni szándékozunk. A közeljövőben mezőgazdasági szakemberek érkeznek Magyarországra, hogy a lehetséges befektetésekről tárgyaljanak itteni kollégáikkal. A hangsúlyos témák közül mindenképpen meg kell említeni az alternatív energiahordozók kiaknázását, vagy éppen a Kapuváron is meglévő gyógyvizek hasznosítását.” ◘◘◘ Tovább»»

▓ Segíteni? Hm!… Ugye mi mást lehetne tenni egy megalázott, kirabolt, eladósított, bűntudattal táplált országgal, mint tömegesen bejönni és pofátlanul elfoglalni? És ehhez  hozzájárulnak a magyarországi politikai prostituáltak, hazaárulók! Mennyivel különb ez, mint a szovjet megszállás vagy a Benes-Decrétum? Mindkettő rablás! Vagy nem?- tj

Reklámok

Nyolcszázmilliót kapott az In-Kal az államtól

február 5, 2008

2006.augusztus 3. (7)▓ 2008. január 24. Magyar Nemzet — Miközben a média egy része és a kormánypártok a törvényesen bejegyzett és fegyvertelen Magyar Gárdával riogatják az embereket, egy valóban felfegyverkezett és szintén fekete ruhás biztonsági szervezet zavartalanul kapja a zsírosabbnál zsírosabb állami megbízásokat. Az izraeli gyökerű In-Kal Security, amelyet sokan csak az MSZP “magánhadseregének” neveznek, 2002 óta legkevesebb 840 millió forintnyi közpénzt kapott.

Azonban a Kormányszóvivői Iroda által lapunknak megküldött kifizetési listában csak azok a szerződések szerepelnek, amelyeket a fegyveres őrző-védő cég az egyes minisztériumokkal kötött, vagyis nincsenek benne azok a szintén több tíz milliósra becsült tételek, melyeket például a tűzijáték vagy nemzeti ünnepek szervezésével megbízott társaságok alvállalkozóiként, vagy az MSZP létesítményeinek őrzéséért tehetnek zsebre. (tovább…)

Betiltott igazság

január 6, 2008

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a hányászöld színűre festett Magyarország sírja előtt. Zsidó szokás szerint Magyarországnak is kijár az az apró kövecske, az elveszett lelkek emlékére. Az úgynevezett független igazságszolgáltatás Legfelsőbb Bírósága elnökének fején a zsidó cionizmus sábesz-deklije látható. Lomnicion hátterében szeretett és bölcs vezérünk, “a mi Urunk Simon Peresz” szavai: “Fölvásároltuk Magyarországot!”

Ön mond-e újra “Igen”-t Tánczos Gábor egyik legfőbb keresztapa ellenségére, a cionista Lomnici Zoltán alkoholista és gyilkos nemzetközi bűnözőre? Mond-e igent az Ördögre, aki már a látszatokkal sem foglalkozik semmit, hogy áment mondjon az igazságszolgáltatásra és áment a Magyar Köztársaságra? Éljen és virágozzon-e helyettünk Lomnici Zoltán és a Mossad-bűnözők, Salamon Berkowitz, a többszörös gyilkos izraeli állami bűnöző, aki többször állt magyar bíróság előtt is gaztetteiért, Lomnici Zoltán barátja és Európa legmagasabb sátáni menórájának fő állítója? A Jézus Krisztus Szavaival: “a Sátán Zsinagógája.”
/A képet Nagy Sándor készítette. Comment: Molnár F. Árpád./◘

http://hirhatter.t35.com

lomnici_sir.jpg

Hazai Levél

november 6, 2007

▐ FELHÍVÁS HAZÁNK FÜGGETLENSÉGÉNEK HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT

A Hazafias Magyarok Szövetsége, mint a magyar nemzeti értékek és érdekek hatékony védelmére szerveződött egyesület, felhívja a Magyar Köztársaság minden állampolgárát, de különösen a társadalmi, érdekvédő, civil és egyházi szervezetek, valamint a pártok képviselőit, hogy követeljék Simon Peresz izraeli államfő Magyarország gazdasági eszközökkel történő elfoglalásáról tett nyilatkozata alapján, az izraeli tulajdonú és/vagy izraeli érdekeltségű cégek és magánszemélyek magyarországi befektetései jogszerűségének felülvizsgálatát.

A kormánynak és az ellenzéknek egyaránt megvan a felelősége, ha legmagasabb szintű diplomáciai kinyilatkoztatás által alátámasztott, egyértelműen ellenséges szándékú felvásárlás esetén hallgat, vagy éppen mentegetni próbálja az ellenséges, állami szuverenitásunkat aláásni akaró izraeli hivatalos álláspontot és stratégiát.

Annál is inkább így van ez, amikor nyilvánvalóan nem egyetlen stratégiai jelentőségű hazai cég részvényeinek ellenséges szándékú felvásárlási kísérletéről van szó, mint nemrégiben a MOL esetében osztrák részről, hanem egy egész országról. Aki az izraeli ellenséges szándékot nem hajlandó megakadályozni, sőt akadályt gördít azok elé, akik alkotmányos, törvényes jogaikkal élve mindent megtesznek a magyar nemzeti érdekek és értékek védelméért, hazánk függetlenségének megőrzéséért, az hazaáruló, s a törvény előtt kell felelnie tetteiért és mulasztásaiért.

►Követeljük a Magyar Köztársaság Országgyűlése Nemzetbiztonsági Bizottságának a hazánk ellenséges szándékú izraeli felvásárlásának kivizsgálása tárgyában történő haladéktalan összehívását, az ügy nyilvános megtárgyalását. ►Követeljük annak vizsgálatát, hogy az izraeli titkosszolgálat beépült-e a magyar nemzetbiztonsági szakszolgálatokba, s ha igen, a megfelelő, törvényes elhárító lépések haladéktalan megtételét.  ►Követeljük az izraeli érdekeltségű őrző-védő cégek működésének azonnali betiltását. ►Követeljük az egész ügyészség tevékenységének teljes körű átvilágítását, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének, törvényességi felügyeletének helyreállítását. ►Követeljük a hazai felelősök, a szuverenitásunk aláásásában közreműködő politikusok, közéleti- és üzletemberek megnevezését és hatályos törvényeink szerinti példás megbüntetését. ►Követeljük az évek óta tartó izraeli felvásárlás eltusolásában bűnrészes sajtó érintett képviselőinek bíróság elé állítását és felelősségre vonását. ►Követeljük hazánk izraeli felvásárlásának tényeiről – beleértve az off-shore cégeket is – a társadalom széleskörű tájékoztatását, az érintett cégek és személyek országunkból való kitiltását.►Követeljük a hazai és nemzetközi téren folytatott bolsevik antiszemitázó, fasisztázó, rasszistázó magyarellenes rágalomhadjárat haladéktalan beszüntetését, ill. megakadályozását, mely az ellenséges ország-hódító izraeli szándéknak ágyazott meg.

Amennyiben a magyar állam hivatalos illetékes szervei és képviselői a törvényes rend helyreállítása, Magyarország szuverenitásának megóvása érdekében nem teszik meg az Alkotmány által előírt szükséges lépéseket, törvényes polgári engedetlenségi mozgalmat szervezünk az őseink vére által áztatott szülőföldünk megmentése érdekében.

Engedetlenségi mozgalmunk neve „Tel-Aviv 180 fok – ahol igazán önmagad lehetsz” lesz, szemben a hazánk szívében megvalósítani akart, tízezrek befogadására alkalmas izraeli beruházás „Budapest 360 fok – ahol igazán önmagad lehetsz”– címével. Az ország megszállóinak eme vállalkozását egy izraeli mesterlövésznő arcával reklámozták. A mi kampányunk arca egy ún. „magyar gárdista” lesz: Petőfi Sándor, akivel így üzenünk Peresznek és ellenséges szándékát a hazai hatalomban kiszolgáló „vad törzsi sovinisztáknak”:

Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat!”

Kosd, 2007. november 03.

Sárdy Barbara                                                          Ifj. Hegedűs Loránt
alelnök

Igenis mondta! Ne tagadjátok!

október 24, 2007

▐ Simon Peres: „Olyan kis ország részéről, mint mi, ez szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, és fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot. S ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhová eljutunk.”

Már Hajdúszobolszón vannak…

július 17, 2007

▐ “Az Uniós csatlakozás előtt nagy terjedelmű cikkek jelentek meg, a “történelmi lehetőségről”, hogy eljött az idő, amikor a románok végre a Tiszáig terjeszkedhetnek és így megteremthetik “őseik” Nagy Romániáját.”

Erdély és Partium történelmi magyar városainak, kulturális életének, világszerte híres üdülőközpontjainak tönkretétele után a románokat most Kelet- Magyarországra hajtja telhetetlen mohóságuk, hogy azt is ellepjék, leigázzák. Felháborodva tapasztaltam, hogy Hajdúszoboszló neves, teraszos éttermeinek zenei repertoárjában egyre gyakrabban jelenik meg román zene Manelétől a hip-hopig, de ami a legborzasztóbb, hogy a magyar vendégek rajongással táncolnak a balkáni zenére, elfeledve, hogy nem is volt olyan rég, amikor a román hadsereg Budapestig dúlta Erdélyt és Magyarországot.
ELLEPIK BIZONY ha van elég magyarnak nevezett ember aki elkótyavetéli ingatlanát az oláhoknak! LEIGÁZZÁK BIZONY könnyen, ha magyar vendégek, magyar étteremben kecskepásztor zenére szórakoznak.

De ne az oláhokban, hanem saját hajmeresztő butaságunkban keressük a bajt!! Ha mi ennyire életképtelenek vagyunk, nem érdemeljük meg még a megcsonkított-megnyomorított kis országunkat sem. Semmi nem változott 1918 óta, amikor a magyar baka volt az egyetlen Európában, akit unilaterális fegyverletételre lehetett rávenni. (Kun Béla honvédelmi minisztere a zsidó Linder Béla: “Nem akarok többé katonát látni!”)

A tomboló oláhok soviniznusának jelenségei, különösen külföldön folytatott propagandázásai mindig újabb hányingerrel töltenek el. Ez alkalommal, 2007-ben viszont telhetetlen és pénzéhes magyaroknak köszönhetik területi terjeszkedésüket. A Dunántúlt már régen eladták zsebszerződésekkel nyugati idegeneknek. Judapestet kiárúsították a zsidóknak. Most Kelet-Magyarországot adják el ÖNKÉNT a telhetetlen gyomrú oláhoknak.

Végül, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha egy magyar Palesztinában eltűrnek kis gettókban magyart IS. /forrás Nemzeti Hírháló/

  ►A témához:
◘„A Dnyesztertől a Tiszáig”
◘ Az amerikai Román Nemzeti Liga elnökének levele Románia vezetőinek

«Dakar-ali» kell a magyarnak!

március 9, 2007

bp_dakar_ali1.JPG

▐ Nem csak álom, megvalósulhat 2009-ben! A jogdíj 2 millió euró.
A Budapest-Dakar rali megvalósulása azon múlik, hogy ha a világhírű nemzetközi autós viadal szervezői a magyar fővárosnak ítélik-e a rendezés jogát. Ezért a Szalay Dakar Team évek óta lobbizik. … már szándéknyilatkozat is született

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Szalay Balázs, a versenyt szervező cég (A.S.O.) kelet-európai képviselője között a múlt héten. Hónapok óta folynak a tárgyalások… hatalmas népszerűséget jelentene Budapestnek és az országnak – többszázezer turistát a verseny rajtjának idején. — Ahhoz, hogy a terv valóra válhasson egyrészt kormányzati garancia vállalásra lenne szükség, másrészt területi felelősségvállalásra, amiről Szalayt biztosította a főpolgármestert.

A gyakorlatban ez a gépátvételhez és a rajthoz szükséges helyszínt, a terület biztosítását jelenti, amelyben nagy gyakorlata van a fővárosnak, ez jóformán rutin. A jogdíj 2 millió euró, amihez a kormány garanciája kell. Viszont ebben benne van részben az, hogy a verseny hivatalos neve Budapest-Dakar lenne. — A francia rendező, az ASO áprilisig aláírja a szerződést a 2009. évi rajt helyszínéről a rendező várossal. Rajtunk kívül Róma, Barcelona és Madrid is pályázik. [www.dakar.hu]

▐ Demszky Gabika! … hej, de magasra feltornáztad magad a Ldemszky.jpgétrán! Persze ha egyszer esik, az ember a magasból mindig nagyobbat pottyan… Ugye régen volt már, amikor a feleségeddel Montreálban a katolikus templom kultúrtermében próbáltad a rendszerváltás nagy lehetőségeiről meggyőzni a könnyező híveket. Emlékszem, miután az előadásodon a pénzeskosarakat megtöltötték neked vagy kétezer dollárral, egy mélymagyar még húszezer dolláros másológépet is akart nektek küldni postán, hogy jobban terjedjen a propagandátok! Akik akkor adakoztak, most remélhetőleg átkozzák saját magukat!–Tóth Judit